zöldségek

Fájdalmasan üres volt a Balaton július közepén, amikor lent voltunk. Az az igazság, hogy mindig azzal hencegek magamnak, hogy én már kinőttem abból a korból, amikor a fürcsi a minden, éppen ezért meg is lepődtem, hogy mennyire jó volt, hogy most végre 4x tudtam belemenni a vízbe. Ennek ellenére már nagyon jó érzés, hogy nem stresszelek az időjáráson, mert már megvannak azok a bejáratott kirándulóhelyek, amiket mindenképpen megéri útba ejteni, cseppet sem lesz kisebb az élmény, mint amikor az ember nyakig merül a vízbe.

El lehet menni Tihanyba, Nagyvázsonyba, Hévízre, Keszthelyre, de maga Siófok is tartogat látnivalókat, a felújított víztoronyba pl. mindenképpen érdemes felmenni, és ne feledkezzünk meg a jó éttermekről se. A főtér nagyon szépen fel van újítva. Ma már jó minőségű szállást sem nehéz találni és hely – sajnos vagy nem sajnos – mindig van. Még egy három asztallal rendelkező cukrászdába sem lehet úgy bemenni, hogy ne lenne szabad asztal. Tihanyban a nagy parkolóban szombat délelőttönként kirakodóvásár van, azt is érdemes megnézni és mindenből lehet alkudni, sőt kell is. Gránátalmabokortól a 100 éves paraszttükörig sokféle dolgot lehet találni, amire persze égető szüksége van az embernek…    

Szóval ritka jól nyaraltunk, ez a konklúzió, ha tehetném holnap visszamennék.

Az egész nyaralást csak a pécsi rémségek árnyalták valamelyest: nem jó ilyen direktbe szembesülni azzal, amit az ember úgyis tud: sok ember nem számíthat senkire ha baj van. Hiába természetes dolog, hogy egy hétvégi szülinapozás belenyúlik az éjszakába, így van ez mióta világ a világ, de mégis kit hívhatott volna fel a lány ilyenkor, aki káromkodás és élethossziglani felhánytorgatás nélkül felkel és érte megy? Nem akarom ezt ragozni, tudjuk sajnos, hogy a pasik nem a törődésükkel szeretnek hódítani, de az azért mégis sok, hogy meg is lehet halni, mert egyszerűen senkit nem érdekel, hogy egyedül mész haza.

Mindenesetre az emberek számára a Balaton mindig a háborítatlanságot jelentette, ahol minden úgy van, ahogy lennie kellene: süt a nap, lehet fürdeni, a nyaraló vagy a szálloda teraszán reggelizni, lángos, fagyi, esti séták, gyönyörű parti fűzfák, vízibicikli, stb. A legfontosabb azonban az, hogy ez az  a hely, ahol nem bánt senki és ahol mindent lehet: ezt szoktuk meg kicsi korunk óta és erre szükség lenne most is. Ettől függetlenül nem féltünk, de nagyon szomorú volt látni azt, hogy minden kihalt és nem ez az első eset, hogy ez így van: így volt tavaly és tavalyelőtt is. Sőt, talán egyre rosszabb. Ezért a látnivalókról és néhány kirándulóhelyről készítettem videókat, amiket feltöltöttem ide:

http://indavideo.hu/profile/Neriumatlas

Az embernek bármikor újra megjöhet hozzá a kedve. 

Megpróbáltam reálisan összegyűjteni az előnyöket és a hátrányokat, kifejezetten azért, mert szerintem elég sok érv szól amellett, hogy sokszor kellemesebben lehet nyaralni a Balatonon, mint a tengerpartnál. Ez persze nem azt jelenti, hogy a tengerhez ne lehetne elmenni, furcsa is lenne, ha ezt mondanám, hiszen én vagyok a pálmamániás, meg egyébként is most jöttem haza Krétáról, hanem azt a jelenséget nem szeretem, amivel egyre többet találkozom, hogy egyesek eleve nem is szeretnek a Balatonhoz járni, és nem igazán értem, hogy miért.

Szerintem nagyjából így néz ki a mérleg:

Előnyök:

1)      Rövid út.

Autópályán kevesebb, mint 2 óra. Ennyi idő alatt egyetlen tengerparti pihenőhelyre sem lehet eljutni (legfeljebb talán Thesszalonikihez, ami emlékeim szerint 1 óra 10 perc volt még a megboldogult Malévvel). Viszont ha figyelembe vesszük, hogy a reptérre 2 órával előbb ki kell érni, és miután leszállt a gép, utána még van egy transzfer a szállodába, akkor ezt sem lehet megúszni 3,5-4 óránál kevesebbel, és akkor még nagyvonalúak voltunk, hiszen nem számoltuk azt az időt, ami alatt kiérünk itt a reptérre, illetve a célállomáson, amíg a bőröndökre várunk (az sem 2 perc), stb. A Balatonig tartó menetidő háztól házig értendő. 

2)      Több pihenés

Ez az előbbi egyenes következménye. Minimum 4-5 órával több, de ha hosszabb repülőutakkal hasonlítjuk össze, akkor jóval több is lehet. Viszont a Balatonnál szombattól a következő hét vasárnapjáig is le lehet foglalni egy szobát (mi is ezt csináltuk most) mivel nincs repülőhöz kötve, így nem kötelező pont 7 naposnak lennie: az elején és a végén mindkét hétvégét teljesen ki lehet használni. Ez 9 napot jelent (amiből az első és az utolsó értelemszerűen nem teljes) 5 nap szabadsággal. Mivel tetszőlegesen választható meg az indulás és az érkezés ideje, így megoldható, hogy az utazás maga ne rontsa el a pihenést akkor, amikor az ember egyébként is fáradt, így nincs korai indulás, nincs éjszakai út és nincs késő gép, amiről rémtörténetek bőven vannak. A mi rekordunk 12 óra késés volt egy hazaúton, ehhez képest a Balatonról haza is akkor jövök, amikor akarok és nem akkor, amikor a légitársaság kegyeskedik hazavinni.

3)      Vásárlási lehetőségek a Balatonnál elérhető közelségben vannak.

Ezt most nem a szuvenírek vásárlására értem, hanem a szükséges dolgokéra: víz, ennivaló, naptej, fogkrém, stb. A mediterrán üdülőhelyeken ugyanis tkp. mindenhol vannak olyan szállodák, amik a semmi közepén épültek, mindenféle településtől messze. Nyílván azért, mert ott olcsóbb volt a telek, ill. egyáltalán ott lehetett egy olyan nagyméretű, vízparti telket vásárolni, amire fel lehet építeni egy nagy szállodát, úgyhogy ilyet mindenhol lehet találni. Sokszor ezek a szállodák szebbek és modernebbek, mint a lakott területeken lévők, ill. némelyik olcsóbb is, mint ami bent van egy településen, pontosan azért, mert mindentől messze van. Nem szokták ezt a tényt eltitkolni a szállodák ismertetésénél, sokan úgy is gondolják, hogy pihenni jöttek, nem akarnak kimenni a szállodából, úgyhogy teljesen mindegy, de aki elsiklik felette, vagy mégis úgy érzi, hogy be kellene szereznie valamit, akkor ez kellemetlen lehet. (Nem megoldhatatlan persze, mert van ahol van helyi busz, ami a szállodánál is megáll, ill. végső esetben van taxi is.)   

4)      Nincs gyomorrontás (vagy legalábbis az áldozat közreműködése is kell ahhoz, hogy legyen)

Bár nem nagyon lehet belefutni a görögöknél vagy Spanyolországban, ha a gyomorrontás előidézéséről van szó, egy török szakácson nem lehet kifogni. Bennem már az is felmerült, hogy érdemes lenne utánanézni, hogy a török szakácskönyvek nem írnak-e ilyen vagy ehhez hasonló receptet: „Végy egy adag Petri csészében táptalajon jól előkészített szalmonella bacilust, add hozzá egy kiló húshoz és tedd egy napra az ablakba melegedni. Az eredmény felejthetetlen élmény lesz.”

5)      Nem kell oltás

Bár a mediterrán világba sem kell (az afrikai feléről nem vagyok meggyőződve, de valószínűleg ott sem kell), de aki ennél messzebbre utazik, az jó eséllyel nem ússza meg.

6)      Nincs poggyász korlát

Elég sok kényelmetlenség forrása a poggyász korlát: korlátozzák a súlyt, a csomagok számát, jelentősen megnövelve ezzel a készülődés idejét. Ha a Balatonra megyünk, akkor a cipőket pl. egy erős szatyorba dobálom és berakom az ülés mögé. Ha repülővel megyünk valahova, akkor egyenként nejlonzacskóba csomagolom őket és megpróbálom elhelyezni a bőröndben. Max 4 pár + strandpapucs szokott elférni. Emellett a súlykorlát miatt a vasalót itthon kell hagyni, így aztán hiába vasalom ki itthon a ruhákat, mire odaérünk összegyűrődnek. Még azt is meg kell gondolni, hogy hány könyvet vigyen az ember magával. Egyébként erre a célra tudom ajánlani a Röfi regényét, mert ez puhafedeles, és valami tündéri könyv, bár nekem a csíkos malac mániámat csak tovább súlyosbította. 

7)      Kevésbé szennyezi a környezetet.

Ez abból adódik, hogy a repülő viszont nagyon szennyezi, és sokkal több üvegház hatású gázt bocsát ki.

8)      Nincs időeltolódás

Erről csak az igazán egzotikus utak esetében érdemes beszélni, a görögországi +1 óra nem oszt, nem szoroz. Én még nem voltam nagyon egzotikus helyen, vagy bármilyen olyan helyen, ahol érdemleges időeltolódás volna, de sokat hallottam már embereket panaszkodni rá. Nemcsak arról van tehát szó, hogy 8 órát (vagy többet) kell eltölteni a dobozban, adott esetben átszállással is, hanem utána még következik a fejfájás is. Nyílván, ha tehetném, akkor én se hagynék ki egy trópusi szigetet (pláne januárban), de attól még az időeltolódás teljesen tönkre teheti a pihenés részét a nyaralásnak.

9)      Nem sós a víz

Nem kell fürdés közben arra figyelni, hogy ne menjen az ember szemébe, vagy a szájába.

10)  Nincs korán induló program

Siófokról Hévízre délben indultunk, autópályán 1 óra volt az út, Krétáról Szantorinire 7:40-kor indult a hajó, 7-kor kezdték a beszállítást, ezért akkorra kint kellett lenni a kikötőben. Persze Szantorini sokkal nagyobb élmény, de azért az ember mégse szeret a nyaraláson 5-kor kelni (ami magyar idő szerint hajnali 4 óra), és azt is el kell mesélnem, hogy nagyon szerettem Hévízen a virágzó tavirózsák közt úszkálni.

11)  Nincs lenézés

A lenézés az a sajátos hátránya a külföldi utaknak, ami tipikusan nem keleten, hanem nyugaton fordul elő. Törökországban pl. nem kell számítani rá, de Egyiptomban, Tunéziában, vagy Marokkóban sem panaszkodott rá senki. Itt arra kell gondolni, hogy a volt keleti blokk turistáit a nyugat-európai országokban, illetve a mediterrán világ európai felén sokszor másodrendűként kezelik az európaibb turistákhoz képest. Rosszabb szobát adnak neki, többet várakoztatják, kevésbé törődnek az igényeivel, illetve akár megjegyzéseket is tesznek az országára. Ez eléggé felháborító viselkedés és nem igazán lehet ellene tenni semmit, pláne úgy, hogy tkp. képtelenség bizonyítani, hogy lenézéssel állunk szemben.

A teljes igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy a kilencvenes években egyes balatoni szállodák is megcsinálták azt, hogy a németeknek tartották fent a legjobb parkolóhelyeket.

Egyébként maguk a nyugat-európai turisták sem egy kellemes táraság, a Tenerifét elborító angol munkások pl. minősíthetetlenek, márpedig a legtöbb nyaralóhelyen az árusok és a szállodai személyzet ezeknek az igényeit helyezi a tieid elé, illetve erre az is ráerősít, hogy a nyugat-európai ember úgy általában is azt gondolja, hogy neki mindenből több és jobb jár, mint neked.

Kérdés, hogy érdemes-e egy nyaralást ilyenek között és az efölötti bosszankodással tölteni, miközben ugyanazokért a szolgáltatásokért fizetsz.

Nem kapcsolódik szorosan a lenézés témájához, de talán itt érdemes megemlíteni, hogy a külföldiek egymással is időnként valamelyest sértő módon vagy (a mi meglátásunk szerint legalábbis) kissé mulatságosan viselkednek: a Szantorinire menő hajón történt, hogy pont előttünk ült egy ránézésre harmincas-fiatal negyvenes orosz házaspár, és a nő rátette a kezét a férje fejére, pont a legtetejére. Aztán egy kicsit simogatta a feje tetejét, pontosan úgy, ahogyan a kutyáét szokás. Utána vakargatta is, de pontosan úgy, mint a kutyáét. Mindenki, aki ismer, az tudja, hogy a legmesszebb menőkig nem vagyok híve a túltengő férfiegónak, de itt mondjuk megértettem volna, ha a pasi berág, elvégre az ember nem nyúl úgy egy emberi lény fejéhez, mint ahogy egy állatéhoz szokás, ráadásul ez a viselkedés fordítva is ugyanilyen sértő lett volna. Persze tudom, a szállodákba általában nem szabad állatot vinni, lehet, hogy a nőnek már hiányzott a kutyája, és valahogy úgy gondolhatta, hogy „nem az igazi, de hát mit lehet csinálni” viszont azt is megcsinálta, hogy a tenyere alsó részét letámasztva az ujjaival dobolt rajta. Itt viszont már azt gondoltam, hogy ezt nyilván azért nem a kutyával csinálja, mert a kutya már megharapta volna. Mindenesetre egy idő után már azt vártam, hogy mikor tartja neki oda a kezét, hogy pacsit kér – ez végül nem történt meg, legalábbis én nem láttam. Az egészben az volt a legelképesztőbb, hogy a pasinak kb. az egész fel se tűnt, vagy úgy gondolta, hogy konkurencia hiányában most ő is kaphat egy kis fejvakargatást.  

12)  Nincs kultúrsokk

Kultúrsokk témájában talán első helyen kell említeni a mosdókat. Ebben a témában külföldön és belföldön is ki lehet fogni tragikus helyiségeket, de a török kalózhajó koedukált mosdóját azt hiszem nem lehet alulmúlni. Legfeljebb az olimposzi menedékház vette föl vele a versenyt, ahol a mosdó úgy nézett ki, hogy egy lyuk volt a padlóban. Sok helyen találkozni olyan megoldással is, hogy az ajtó nem teljesen átlátszatlan. Egy krétai fagyizóban pedig nem igazán sikerült felmérnie a tulajnak, hogy mi is a célszerű berendezése egy mosdónak. Ezt úgy kell érteni, hogy papír nem volt, viszont a wc tartályon volt egy tengeri csillag.

Két konkrét kultúrsokk élményt tudok elmesélni, ami elég jól példázza, hogy milyen nem várt és kissé nyomasztó dolgokba lehet belefutni akkor, amikor az ember pihenésre, kikapcsolódásra és jó élményekre számít:

I.) Eddigi legkellemetlenebb kultúrsokk élményem Törökországban történt, ahol egy ruhaboltban a ránézésre 1,65 magas vakarcs eladó rápaskolt a fenekemre. Fontos kiemelni, hogy én még idehaza se értem, hogy ezt egy nő hogy tűrheti el akár csak a barátjától is, hogy az megveregesse a fenekét, pláne nyilvános helyen. Képtelen vagyok megérteni, hogy ilyenkor a nő miért nem vágja pofon. Tévedés ne essék, szerintem mi nők abszolút elvárjuk a férfiaktól, hogy mutassák ki a szeretetüket, a törődésüket, de egy ilyen esetben (akár a nő barátja, akár más az elkövető) egy sunyi támadással állunk szemben: más dolog dédelgetni, ölelgetni valakit és más dolog vérig sérteni. Azt hiszem, minden normális ember érti a különbséget.

Viszont ami lényeges a kultúrsokk szempontjából itt, az az, hogy ilyesmit egy nővel szemben itthon csak a barátja/férje követhet el, vagyis ha neki nem engedi meg és mondjuk a pasi nem egy szemétláda aki direkt bánt valakit azzal, hogy direkt azt csinálja, amiről tudja, hogy nem szereted (és azért tételezzük fel, hogy a többség nem ilyen), akkor a nőnek soha nem kell ilyesmit elviselnie itthoni kultúrkörben. Magyarul itthon max. egy személy van akinek ez egyáltalán eszébe juthat, senki más nem merné megtenni, ha neki elmagyarázod, hogy ez nem jó ötlet, akkor itthon teljes biztonságban vagy. Ehhez képest elég nyomasztó benne lenni egy olyan szituációban, hogy bárhol bármikor érhet ilyen inzultus, ráadásul többnyire attól jössz rá, hogy milyen védtelen helyzetbe kerültél, hogy ez a rémes dolog konkrétan már meg is történt. 

II) Nemcsak nőket érhet kellemetlen kultúrsokk, előfordul olyan is, hogy az uraknak van része olyan bánásmódban, amit itthon elképzelhetetlennek tartottak volna. Most történt meg Krétán, hogy egy középkorú magyar házaspár férfi tagját a megérkezés napján este, miután egész nap úton voltak, a szállodában nem engedték vacsorázni. Az ok egészen banális: a bácsin egy térd alatt érő nadrág volt. Mivel ő úgy gondolta, hogy nyaralni jött, ezért nem hozott magával hosszabbat.

Itt nemcsak az volt a megalázó, hogy kitessékelték az étteremből mint valami leprást, hanem elküldték nadrágot venni (szombat este 7-kor), de a parti árussoron nem árultak hosszú férfinadrágot. Hosszú nadrágból csak az az oldalt nyitott, derékban még egy réteg anyag keresztbe hajtásával (némiképp lapszoknya szerűen) megköthető női nadrág volt, amibe a bácsi belefért. Ebben kellett vacsoráznia. A látványt nem tudom érzékletesen leírni, mindenkinek a képzelőerejére bízom. Mindenesetre tény, hogy megtehették vele, hogy feltételeket szabtak ahhoz, hogy elfogyaszthassa azt a vacsorát, amit már kifizetett. Feljogosítva érezték magukat arra, hogy az őket választó turistával ezt tegyék.

Hátrányok:

1)      Rossz idő

Bár a klímaváltozás lassacskán kiküszöböli ennek a problémának a lehetőségét, a Balatonnál még azért bele lehet futni a 20 fok + eső kombinációba. Ezen a nyáron melegebb és szárazabb az idő, mint szokott lenni, ez azonban (főleg a szárazság miatt) alacsony vízállást eredményezett – vagyis így se jó. Július közepén messze a parttól még le lehetett úgy ülni a meder aljára, hogy nyaktól fölfelé kint voltam a vízből, most pedig már homokpadok vannak. 

Viszont azt is el kell itt mondani, hogy amikor megérkeztünk Krétára, azzal fogadott minket az idegenvezető, hogy „Poszeidón meg van bolondulva.” Ez alatt embermagas hullámokat kellett érteni, ami fényképtémának ugyan szép volt, de fürödni ilyenkor tilos. Ezt a parton piros zászlókkal jelzett tilalmat nem szabad viccnek venni: egy pár nem törődött vele, és bementek nem egészen derékig a vízbe. Itt a következő hullám úgy berántotta őket 10 méterrel bentebbre, hogy egyáltalán nem tudtak ellenállni neki. Az egyikük elég sok vizet nyelt. Egy csörlővel felszerelt quad jött értük, a vízimentő magát erősítette a lánc végére, így ment be a vízbe, összekötötte magát velük, a kollégája pedig kihúzta őket. Egy fiatal srácnak másnap viszont nem volt akkora szerencséje, hogy egy kis víznyeléssel megússza. Őt is úgy ragadta el a hullám, hogy éppen csak belement a vízbe, és máris elkapta a hullám, ami bevitte sokkal bentebbre, maga integetett ki a partra a vízimentőknek, hogy jöjjenek be érte, mert baj van, kihúzták, aztán mentő vitte el, mert több bordája eltört. (Valószínűleg a hullámzás a meder alján lévő köveket is felkavarta, és egy ilyen kő üthette meg.) De a békés tengeren is bele lehet lépni a tengeri sünbe.

Mindenesetre nekünk még szerencsénk volt: csak a nyaralás első napjaiban dühöngött a tenger, de az elmúlt években előfordult olyan is, hogy – hiába volt nyár – 3 hétig nem csillapodtak a hullámok. Természetesen ezt is csak a szigeten lévő idegenvezető mesélte el, az utazási irodákban ilyet nem mondanak.

2)      Balaton Sound és társai

A Sziget után sajnálatos módon a Balatonnak is van már saját kommersz parádéja, de legalább csak néhány napig tart, remélhetőleg nem fogják ezt is úgy nyújtani mint a rétestésztát, 0. napokkal és hasonlókkal. Mindenesetre, sajnos van.

3)      Egzotikumhiány

Vannak akiknek kifejezetten igénye van arra, hogy egzotikus ételeket egyen, egzotikus szuveníreket vigyen haza, de itt meg kell elégednie a Balaton feliratú hűtőmágnessel, a hímzett blúzzal, meg a pirospaprikával.

4)      Felfedezéshiány

Nincs meg az „eljutottam ide v. oda” érzése, van akinek ezt megadják a Balaton-felvidéki falvak is, van, akinek Bangkoknál közelebb semmi.

+1 – 1: Fontos megjegyezni, hogy az egyik fő hátrány, a zajos kemping mostanában nem tapasztalható. Talán ez összefügghet azzal, hogy kevesebb a turista. Régen rettenetesek voltak éjszakánként: ittak, énekeltek, üvöltöztek, részben a volt keletnémet turisták. Nem lehetett olyan messze megszállni a kempingtől, hogy éjszaka csönd legyen.